Elendil Falassion szobája

*Elendil az ablaknál áll. A Kékfátyol-vízesést szemléli. Ugyan már lassan besötétedik, ő mégis kivállóan látja a vizet. Gondolatai a szülőföldje körül járnak és, hogy mennyire más a Nezabar világa, de valahogy mégis otthon érzi magát. Aredhyll mesterben is rátalált egy hű barátra, társra, akire mindig számíthat. A többi alapítót és titkárt nem ismeri, sőt még magát a szigetet sem járta be. Itt az ideje, hogy felfedje új otthonának titkait. Meglehet, a kúria felépítésében részt vett ő maga is, mégis annyi titok lengi be az épületet és a birtokot. Hirtelen megfordul és mint egy árny, átleng a szobján és belép a tejfehér ködön át a hálójába. Ott egy hosszú asztalhoz lép és magához veszi a varázsbotját. Mikor visszatér a dolgozószobájába, felemeli botját, mire a szobában különböző helyeken mágikus kristályok ragyognak fel, fényt árasztva a szobára. Ezután lassan, kimért léptekkel az íróasztalához lép, elvesz egy papírt és feljegyez rá valamit, majd megfordul és felemelt fejjel átvág a szobán, végül kilép a folyosóra.*

*A teleportján keresztül tér vissza a druida a társalgóból. Tett egy rövid sétát a kúriában. Majd ha lesz ideje, akkor meglátogatja az épület többi részét is. Most iszont itt az ideje az álmok mezeéje lépni. Mivel nem szereti a hivatlan látogatókat éjjel, így első dolga, hogy megátkozza ajtaját, hogy ne legyen kellemes annak, aki csak úgy bejön. Aztán átsétál a dolgozószobáján és végül belép a hálójába...*

*Elendil már kora hajnalban felkelt. Együtt ébredt a felkelő nappal. Most épp a dolgozószobájában üldögél asztala mögött. Tekintete a vízesést szemléli az ablakon át. Tegnap esti sétája nagyon jó hatással volt rá, így úgy dönt most is tesz egyet. A kúria már biztosan nem olyan kihalt mint előző nap, így fel is áll. Szobája növényeinek azt a parancsot adja, hogy miután távozott, ereszkedjenek az ajtó elé, hzogy senki fia ne léphessen be rajta. Így is történik. Miután a druida elhagyja szobáját, sűrű borostyán függöny futja be az ajtót, amit így lehetetlenség kinyitni.*

*A druida a fából kifaragott "kanapén" ül. Azon gondolkodik, hogy a farkasok visszatértek-e már a mocsárból. Vajon mi fenyegetheti az iskolát? A fák is bajokról suttognak. A szél minden este nyugot és csöndes. Túlságosan is... Elendil végül feláll. Körbenéz szobájában, majd az ajtóhoz lép. Egy sétára vágyik. A Kékfátyol-vízesés vonza tekintetét, így rászánja magát, hogy ellátogasson a fenséges vízhez. Kezét ráteszi a kilincsre, kinyitja az ajtót és kilép szobájából.*

*Mikor délutáni sétájáról visszatért a druida, rögötn lepihent a hálójában. El is aludt, és most nem is olyan rég kelt fel. Ezután megfürdött a fürdőjében és most frissen tér vissza a dolgozószobájába. Az ablakai tárva-nyitva. Elendil most épp azok előtt ül és hallgatja a fák susogását. Közben hűvös szellő járja át a porcikáit, a természet közelségét éreztetve... Ekkor hallja, hogy valaki kopogtat az ajtón. Egy pár pillanatig időzik, majd varázsbotja után nyúl ,megfordul így ültében és az ajtó felé mutat vele. Az kitárul és Elendil meglátja Violett kollégáját és egy repülő növényt. Nem zavartatja magát. Továbbra is az ablak előtt ül.*
-Üdvözletem McLeroy kisasszony. Minek köszönhetem ezt a meglepő látogaást? *kérdi a hölgytől, majd egy titokzatos mosoly fut végig az arcán. Ami ez utn következik az megleheősen furcsa. Egy könnyed mozdulattal felemelkedik a földről a druida. De nem feltápászkodik, vagy ilyesmi, hanem mintha felsuhanna, vagy nem is tudom. A lényeg, hogy feláll és közelebblép Violetthez.*
-Fáradj beljebb kolléga! *tessékeli beljebb a nőt a dolgozószobájába.*

*Elendil mikor meghallja, hogy a növénynek valami baja van, készséggel áll a bestiamester szolgálatára. A növényt felemeli és az íróasztalához viszi. Mikor letette, vet rá egy pillantást és vissznéz Violettre. Bólint egyet, ami azt jelzi, hogy érti a dolgát. Ezután felemeli botját, mire az eddiginél jóval több, mágikus kristály kezd fényt árasztani. A szobára így nappali fény borul, bár ez a misztikus fény kékes árnyalatot ad. Mikor már rendesen belátja a növény legapróbb részeit is felemeli kezét és elhúzza a növény előtt.*
-Érzem a fájdalmát. *mondja és nem nagyon zavarja, ha Violett ezután a mondat után bolondnak nézi. Ő nem ismeri a természet szavát. Felemeli botját és a galéria felé mutat.*
-Invito Növényáldás! *hangzik el a varázslat, mire a galérián álló láda teteje kinyílik és egy ezüstös folyadékkal teli üvegcse repül Elendil kezébe. Miután felnyitotta, kellemes, bódító illat lengi be a szobát. Ez a bájital egy olyan speciális keverék, ami a legtöbb, kisebb betegségű növény számára egyfajta "életelixir". Ezt fogja és pár cseppet önt a növény cserepébe. Ezután visszazárja az üvegcsét, mire hirtelen a bódító illat megszünik, mintha kiszippantották volna a légtérbből. Az üvegcse visszaröppen a helyére, majd mikor Elendil még nézte pár pillanatig a növényt, ismét megmarkolja varázsbotját. Rászegezi a pálmára és ráküld egy varázslatot. 5 perc sem telik el és szemmel láthatóan feléled a növény. Még nem teljesen virul ki, de láthatóan jobban van.*
-Készen vagyok. *jegyzi meg titokzatosan és nemes egyszerűséggel.*

*Elendilt nem zavarja a nő közelsége. Régebben sokszor volt ilyen helyzetben. Mikor látja, hogy Violett fel akarja emelni a növényt, rájön, hogy nem engedheti, hogy cipekedjen a hölgy. Ugyan ez az egész egy érdekszövetség, mégis kötelessége segíteni neki. Így rögtön a növény cserepe alá nyúl és átveszi Violetttől.*
-Ugyan, majd én viszem. *mondja, majd visszateszi az asztalra.*
-De előbb gyere velem McLeroy kisasszony. Mutatnom kell önnek valamit. *mondja a hölgynek, majd az ablakhoz vezeti. Csodálatos panoráma nyílik a holdfényben a vízesésre. Csupán ezt akarta megmutatni a nőnek. Nem vonja meg mástól sem a látványt.*

*Elendil látszólag nem veszi észre a fejrázást. Egyre csak néz ki az ablakon, aztán hirtelen mégiscsak kiderül, hogy észrevette.*
-Nem értelek McLeroy kisasszony. *mondja, de nem néz a nőre. Továbbra is a vízesést kémleli.*
-Vagy talán te nem értesz engem? *kérdi tőle.*
-Nézz ki a szabadba. Csodálatos. Ahogy a fák suttognak, ahogy az árnyak mozognak, ahogy érzed a hatalmat a helyben. *mondja és ő druidaként szinte egy a földdel, a természettel. Aztán Violettre néz.*
-A nezabar hatalma óriási.- A fák is érzik. Hallgasd csak! *mondja a nőnek, majd visszatekint az éjszakába. A szél zörgeti a fák hangját. Elendil hallja a suttogásukat. Bizonyára Violett nem.*

*Elendil a tőrre emeli tekintetét.*
-Szép darab. *mondja és tényleg tetszik neki a tőr, de számáre viszont ez nem jelent semmit. De ki tudja. Az évek során változhat.*
-Valóban mások vagyunk, de össze kell tartanunk. *jegyzi meg ő is, majd ellép az asztaltól. Varázsbotját magához veszi és a növényre mutat. Az elkezd lebegni.*
-Későre jár. *jegyzi meg, majd elindul az ajtó felé.*
-Remélem nem sértem meg kisasszony. *mondja udvariasan, majd kitárja az ajtót.*
-Örültem látogatásának. Remélem lesz még alkalmunk elbeszélgetni. *mondja a nőnek és tényleg jól esett neki ez a csevely. Kezdi kiismerni a bestiamestert.*

*Elendil valahogy örül a nő ittlétének. Jól elbeszélgetett vele, de azért hallgat Aredhyll mesterre, hogy vigyázzon mindenkivel, hisz nem tudhatja mire számíthat. Most Elendil még vár egy pillanatig, majd megfordul és átlépked szobáján. Végül elnyeli a tejfehér köd.*

*Elendil épp az íróasztalánál ült, amikor megkapta az üzenetet, miszerint ma megbeszélés a tanáriban. Most az ablaknál áll és hirtelen megfordul. Mindig is jó volt az időérzéke, így tudja, itt az idő elindulni. Átvág a dolgozószobáján. Varázsbotja a kezében, köpenye hű társként suhan utánna...*

*A tegnap esti tanácskozás nem volt nagy durranás. Miután Elendil visszatért, le is feküdt aludni. M reggel már kora hajnalban felkelt, most pedig az íróasztalánál üldögél, majd feláll.*
~Hát eljött a nap. Járok egyet, megnézem az új diákokat.~ *gondolkodik, majd átsétál szobáján és kilép a folyosóra. Ajtócsukódás után lezárul szobája.*

*Elendil a teleporton kerseztül érkezik vissza a szobájába. Megismerkdett pár új diákkal. Hát ennyi elég is volt. Persze egyik sem volt druida. Na majd talán késöbb ismét elmegy, hogy megnézze a természet gyermekeit...*

*Elendil az ablaknál ásll és az eget fürkészi. Eljött az idő, hogy tegyen még egy sétát. Kiváncsi az ifjú druidákra. Suhanó köpenye árnyként követi, majd miután kilépett a folyosóra és becsukta az ajtaját, a növényzár ismét leereszkedik.*

*Szép, derült nap van. Bár elég nagy a szárasság, Elendil élvezi az időt. Sétára vágyik. Lenéz az udvarra, hátha összefut egy druidával, vagy valakivel, akivel elcseveghetne. A gyűlés csak hétkor kezdődik, így van ideje. Odalép a bal oldali ajtóhoz, majd kitárja. Kettőt dobbant rá, mire indák bújnak ki az udvar földjéből, amiken a druida leereszkedhet. Miután földet ért az udvaron, az ajtó fent becsukódik és az indák visszahúzódnak a földbe.*

*Elendil lvisszatér a teleporton keresztül a szobájába. Ugyan csak két diák jelent meg, számára mégis jó volt ez a kis gyűlés. Ők hát az új generáció. Most odalép asztalához és leül mellé. Papírt vesz maga elé és elkezd egy levelet írni haza...*

*Három koppanás hallatszik, ami remélhetőleg elég hangos ahhoz, hogy Elendil meghalhassa*

*Igen. A druida hallja, hogy valak kopogtat.*
~Ki lehet az?~ *kérdi magában, majd felnéz, kezébe veszi a varázsbotját és az ajtóra szegezi, ami kitárul. Mikor meglátja a fárfé ifjú tanoncát kissé elmosolyodik.*
-Üdvözöllek Rachel! *köszönti, majd egy fejbiccentéssel beinvitálja a hölgyet és arra a fából kifaragott ülés felé mutat, amelyet tölgyfalevelek borítanak a kényelemáért, amely rögtön, a bejárati ajtótól balra van és amely a vendégek helye. A szobában amúgy megannyi mágikus kristály világit. Nagyon világos van, de az a fény olyn misztikusabb. Az ablakok előútt pedig borostyánfüggöny lóg.*