Kilátó

*Fejét fogva tér magához. Lábai enyhén behajlított állapotban vannak, amire egyből felugrik, hiszen szoknya van rajta... Meg sem kérdezi, hogy mi történt, csak annyit lát, hogy egy fiúval maradt egyedül. Nyel egyet. Elsőnek is, nem látszik túl bizalomgerjesztőnek, másodszor is... nem néz ki túl rosszul. Áthajol kicsit a korláton, szédülve lenéz. Nagyon nem lát semmit csak valami vöröset...* ~ Csak nem...? ~ *Valami ridegség ül ki az arcára. Mintha empátiamentes lenne a lány... no nem. Csupán utálja magát gyengének mutatni. Kérdőn Yassenre néz. Amolyan... most mi tévők legyünk? tekintettel.*

* Viszonozza a tekintetet, és nyugalmas mosollyal nekidől a mellvédnek, majd megszólal:*
- Lám lám...csak valaki nem megijedt? Gyenge idegzetű emberek...cheh...ha ez nekik durva, ne tudják meg milyen lenne az én helyemben lenni...

*Gondolatban megborzong kissé. Rideg a fiú... és a lány - pechjére - ideálja pont az ilyesfajta alakok.* - Nyugodtan bevallhatod, hogy téged is megérintett valahol a dolog... hiszen nem mindennapi látvány egy lezuhant diák szétroncsolt teste. *Pillanatra összeszűkíti szemeit az albínó. Kihúzza magát, így végre látható százhetven centije. Gyorsan növő lány.
A peremen nyugszik még mindig keze, kesztyűjének hála nem látszik, hogy bőre már teljesen elváltozott, olyan erősséggel szorítja a követ, mintha az megvédené. Megvédené egy láthatatlan alaktól, aki őt is ki akarja lökni...*

* Még mindig állja a lány tekintetét, mikor kihúzza magát, ő is megteszi ugyanezt, így úgy látszik, mintha teljesen ugyanakkorák lennének. *
- Engem? Megérintett a dolog? Cheh! Szánalmas...ha tudnád min mentem keresztül...hatalmas sokkot léptem át, amit nem hiszem hogy sokaknak sikerült volna...ami azok után történt, ez számomra mindennapi látvány...
* Szól rideg hangon, és picit elmosolyodik, ebből kivehető, hogy érzelmeit akár egy páncélszekrény védi...

*Delt érkezik meg a kiláto toronyba fekete köpenye rajta van a kapucnija most nincs a fején jobb kezében ott tartja a 170 centis botját ami vele egymagaságu.Lát két ismeretlen diákot de nem megy oda hozájuk énkáb megál és mereng a látványon.*

*Az övéit meg a nemessége... a nagyanyjánál töltött évek erős nyomokat hagytak benne.*
- Teljesen mindegy, hogy min mehettél keresztül. Sokaknak adatott meg szörnyű sors, de semmi miatt nem veszítheti el valaki az érzelmeit. Mert akkor már nem lenne ember. *Az amúgy kellemes, szinte dallamos hang mintha megacélosodna. Van ám a lánynak is nyelve, nem kell őt félteni.
Aztán hirtelen egyszerre csak félrenéz. Ki, egyenesen a csillagos égre... mintha a halálhírre a felhők is szétszéledtek volna. Az a szilárd állásponton lévő arckifejezés pedig egyenesen meglágyul. Ha valaki elfogadja az albínóságát, akár még szépnek is láthatja Svetlanát az ilyen pillanatokban. Nem tudni, hirtelen miért állt le a veszekedéssel. Mintha egy másik énje bukkant volna elő.
Aki így gondolja, nem is téved nagyot. Ismét diáktársára néz.* - Bocs... nem akartam agresszív lenni. *Jobb, bőrkesztyűvel fedett kezét odanyújtja a fiúnak.* Svetlana vagyok, elemista.

* Szinte a bocsánatkérés egyszerűen lepereg róla, nem nagyon érdekli. *
- Yassen Miroslav Harryson...bármelyik nevemen szólíthatsz...mellesleg Bestiamester vagyok...ne ne becsülj alá a te szakodon, mivel jártas vagyok egy elemben...de abban nagyon...* hangja kicsit halk, és hűvös nyugalmat tükröz...majd egy picit elmosolyodik a lány fele*
- Végre...tehát még is akadt egy viszonylag normális teremtmény a közelemben...

*Delt halja a beszélgetést de sem a rideg sem a kemény hang nem idegesiti fel mert az élete mondhatjuk edig egy romhalmaz volt komor arcal oldara néz és csak egy rideg mosoly űl ki az arcára.*

- A fene...*kap észbe...*
- Órám van...majd késöbb beszélünk, ha neked is úgy tartja kedved...Svetlana...*szól a lánynak, majd egy mosollyal távozik a kilátó terőből, egyenesen a lépcsőkig, ott meg már eltűnik...*

*Leengedi a kezét.* ~ Yassen. Na ezt a nevet biztos hogy megjegyzem. ~
- Hová gondolsz? Az, hogy a Bestiamesterek szakára jársz, korántsem jelentheti azt, hogy ostoba lennél az elemekhez. Sőt... akár mutathatja azt is, hogy két dologban is kiváló vagy. *Egyáltalán nem hízelgésnek hat a dolog. A lány nekidől a peremnek. Mintha a fiú nevétől biztonságosabbnak érezné a helyet.* Én sem csak a természet erőiben vagyok járatos. A bájitaltan igazán az én specialitásom, nem is értem, miért nem az ő házukba kerültem. *Valamiféle furcsa mosoly jelenik meg az arcán. Olyasféle "most láthatod meg a valódi arcomat" mimika ez, de jóformán néhány másodperc után visszatér érzelemmentes kisugárzása. Változékony, akár a víz... nem is véletlen, hogy azt tudja leginkább irányítani.*
- Rendben, további szép estét. *Köszön el a fiútól, ő még marad pár percet, de végül is visszatér a vendégszobákba.*

*Delt látja, hogy a fiu távozik.Delt távozik a kilátobol*

* Evan viszonylag hamar ért fel a kilátóba a laibirintusból, ahol ugyanúgy otthonosan mozgott. Eléggé szokatlan neki is, hogy így ismeri a kúriát. *

* Léptekre lesz figyelmes. Fejét megfordítja, hogy éppencsak lássa a közeledőt. Mikor megpillantja Jasmint, a háztársát, akivel kétszer is találkozott, visszafordul, majd a tájat kezdi fürkészni. *
- Üdv.
* Szól végül Jas felé, majd tovább nézi a tájat. *

~ Talán nem is lehet itt lenni? ~ * Fut át az agyán a gondolat, de mivel ezt a mondatot túl bunkónak tartaná, helyette mást válaszol. *
- Csak kedvem volt felfedező-útra indulni. És te?
* Pillant a lányra. *

*Klowna jön a kilátóba*~Végre itt,mindig eltévedek~*gondolja magában, majd meglátja Klownát*-Hello!*mondja a lánynak, meg az ismeretlennek akit most vesz észre,majd bemutatkozik*-Klowna Petrow,árnydalnok-*majd elkezdi a szép tájat kémlelni*~Hogyhogy nem jártam még itt,itt gyönyörű a kilátás!~gondolja magában,majd tovább kémleli a tájat*

*Dolohov tizenötperces barangolás után ide érkezett nem tudja a hely nevét majd hirtelen megpillant egy táblát amire a Kiláró van írva*~Szóval ez a kilátó~*Lát egy pár diákot így úgydönt hogy bemutatkozik nekik*
-Üdv!A nevem Násti Dolohov bestiamester szak.
~Hm szóval ezek asszem ők így eggyüt a nyolcadikak akiket eddig ismerek persze ha bemutatkoznak vagy kilencedikek áh hagyjuk ezt a hülyeséget~

* Nemigazán veszi észre a fiúkat, vagy talán nem akarja észrevenni. Csendben nézegeti most a földet, majd egyszer csak egy vértócsára lesz figyelmes: És a hozzá tartozó fiúra. Összeráncolja a homlokát, majd hátraszól a többieknek: *
- Nézzétek... odalent.
* Hangja nem árul el semmit, inkább olyan nyugodtan csendül fel, mégis hidegen, rémisztően. *

// Olvassátok vissza a 7.-8. oldalt //

-Mi az o...?*Észreveszi a hullát*-Mi történt?-*kérdezi, de választ nem várt,mert nem engedte,hogy Jas odamenjen*-Bocsi,de ezt neked jobb nem látnod!*mondja bocsánatkérő hangon*-Nem szeretném,hogy kiborulj-*mondja,és nem engedi a hullához semmiképpen a lányt.Közben azon gpndolkozik mi történt*

- Szia. - * Fordul a lány felé. *
- Mindenesetre nekem is mennem kell. Szóljatok valamelyik tanárnak.. vagy mittudomén.
* Vonja meg a vállát, s elindul le. *

*Dolohov is megnézi a vértócsát és röktön felismeri tudja hogy a halott nem lehet más mint...Komcsáros István mivel aznap halt meg amikor őmegérkezett elég érdekes.Úgydönt elárulja a többieknek is*
-Hát fiúk az a vértócsa nem más tulajdona mint Kocsmáros István az ott az ő vére.Ismertétek?Ő a rokonom volt.
*Továb nézi a tóscát miközben várja a reakciót majd elköszön a többiektől*
-Sziasztok!

*Ő is elindul*~Kéne egy tanár,de ki van itt ilyenkor?~*gondolja magában*~Keresnem kéne valakit!~*Majd elindul ő is a kilátóbol.*